Ingvar Stenström — Jeszenszky Ferenc: Interlingua
BEVEZETÉS / INTRODUCTION
Ennek a könyvnek az a célja, hogy olvasóinak lehetővé tegye a "nyelvekben levő nyelv" használatát.
Ennek a nyelvnek a szavai - jelentéktelen eltéréseket mutató alakban - kisebb vagy nagyobb számban jelen vannak valamennyi európai nyelvben. Ezek a szavak valójában nyelvköziek: a legkülönbözőbb nyelveket beszélők naponta használják és minden nehézség nélkül megértik őket. A "nyelvekben levő nyelvet" ezért is nevezzük interlingvának, vagyis szó szerinti fordításban nyelvközi nyelvnek.
Ez a könyv
- segédeszközül kíván szolgálni az anyanyelvünk különböző rétegeiben (a mindennapi élet nyelvétől a különböző szaknyelvekig) és az idegen nyelvekben előforduló nyelvközi szavak eredetének és felépítésének megértéséhez, és ezért számot tarthat mindazok figyelmére, akiket nyelvi kérdések érdekelnek; de mint kiegészítő, a megértést elősegítő anyag hasznos lehet a nyelvoktatásban is -
- hozzá akar segíteni a nyelvközileg leggyakrabban használt 1200 szótő megtanulásához, azzal a maximálisan leegyszerűsített nyelvtannal együtt, amely lehetővé teszi, hogy az interlingvát a megértés eszközeként, semleges nemzetközi segédnyelvként alkalmazzuk:
- hogy tudományos ismereteket és kutatási eredményeket nyilvánosságra hozzunk, és az egész világon élő szakemberek számára hozzáférhetővé tegyünk - hiszen ezek mindegyike az interlingvául írott szakszövegeket azonnal, a nyelv minden előzetes tanulmányozása nélkül megérthető;
- hogy dél-európai vagy latin-amerikai útjainkon bárkivel könnyen megértessük magunkat;
- hogy aktívan részt vehessünk abban a világszerte elterjedt mozgalomban, amely elő kívánja mozdítani az interlingva ügyét, és amely arra törekszik, hogy a népek közötti jobb megértés céljából ezt a nyelvet az iskolákban bevezessék.
- (Például ha 10-20 állam megkötne egy olyan szerződést, amely biztosítaná, hogy polgáraiknak az iskolában 100-200 órás interlingva-oktatást nyújtanak - esetleg a televízióban is -, ez a közöttünk, emberek közötti nyelvi megértés területén valódi forradalmat jelentene.)
Mi az interlingva?
Mindenekelőtt meg kell szabadulnunk attól a téves elképzeléstől, hogy egy újfajta eszperantóról van szó. Az interlingva az IALA (International Auxiliary Language Association = Nemzetközi Segédnyelv Egyesület) által 1924-ben megkezdett nyelvészeti kutatásoknak az eredménye; ezek a kutatások 1951-ben Gode Interlingva-Angol Szótárának és Gode - Blair Interlingva Nyelvtanának kiadásával zárultak le. Az IALA-t a vegyész Frederik Cottrell alapította, pénzügyileg pedig Mrs. Alice Morris támogatta bőkezűen. A kutatóközpont először Liverpoolban működött, de a 2. világháború kitörésekor New Yorkba telepítették át, ahol Clark Stillman, André Martinet, végül Alexander Gode vezette. Az IALA tanácsadói között foglalt helyet többek között a világhírű dán nyelvész, Otto Jespersen is.
Az IALA először azt tűzte ki célként maga elé, hogy kompromisszumot teremtsen egy sor olyan mesterséges "segédnyelv" között, mint az eszperantó, az idó, az eszperantó ill. az okcidentál és a noviál. Ez a kísérlet azonban teljesen csődöt mondott, és ezért a nyelvészek azt az álláspontot foglalták el, hogy a nemzetközi nyelvet nem kell "kitalálni" vagy "megalkotni". Ez a nyelv ugyanis már létezik, jövevény- vagy idegen szavak formájában elrejtve minden modern nyelvben. Ezek a szavak főként a latinból és a görögből származnak, és - természetesen - leginkább az újlatin nyelvekben fordulnak elő, de nagyrészt az angolban is, hiszen ennek a nyelvnek a szókincse 75%-ban újlatin eredetű. Ezek a nyelvek 650 millió embernek az anyanyelvet jelentik, megszámlálhatatlan százmilliók pedig tanult nyelvként ismerik őket. A germán és a szláv nyelvekben - és a magyarban is - a nyelvközi jellegű jövevény- és idegen szavak száma pedig sokkalta nagyobb annál, mint az általában képzelik.
Azokról a diákokról, akik a középiskolából az egyetemre kerülnek, hogy tanulmányaikat ott folytassák, minden további nélkül fel kellene tételeznünk, hogy az újságokban és folyóiratokban megjelenő kulturális és tudományos tárgyú szövegeket szótár használata nélkül képesek elolvasni és megérteni. De a valóságban mi a helyzet? Ha ezek a fiatalok a saját népük és az idegen népek közös kulturális javaiból részesülni akarnak, terjedelmes idegen szókincs birtokában kell lenniük. A latin és a görög nyelv elsajátítása fáradságos út - és amint azt ma már belátjuk, gyakran felesleges is. Ezen a ponton az interlingva ismerete segít abban, hogy egy sürgető igényt kielégítsünk, és a középiskolai oktatás egy érezhető hézagját kitöltsük.
Aki az interlingvát már megtanulta (és ez nem kíván túl nagy erőfeszítést), annak összehasonlíthatatlanul könnyebb megtanulni franciául, spanyolul, portugálul vagy olaszul, sőt angolul és latinul is, mintha e tudás nélkül fogna hozzá ezeknek a nyelveknek az elsajátításához; az pedig, hogy a szakirodalmat tanulmányozza az említett nyelveken, szinte semmilyen előkészületet nem igényel.
Az interlingva mint az érintkezés eszköze a mai világban
Annak, aki ezen a nemzetközi segédnyelven publikálni óhajt, természetesen több szót kell megtanulnia, és a nyelvhasználatban nagyobb gyakorlatra kell szert tennie, mint ahány szót és amilyen gyakorlatot ennek a könyvnek a 30 leckéje ad. Az Interlingva-Angol szótár 27000 címszót tartalmaz (ebből sok a speciális szakkifejezés). A nyelv szókincséhez tartozik minden olyan szó, amely a hat úgynevezett forrásnyelv közül legalább háromban megtalálható. A forrásnyelvek az angol, a francia, a spanyol/portugál (ezt a két nyelvet szempontunkból egyetlen nyelvi egységnek tekintjük), az olasz, a német és az orosz. Azokat az elveket, amelyek szerint a szavaknak a különböző nyelvekben előforduló, egymástól kissé eltérő formáit egységes alakra hozzuk, az Interlingva-Angol Szótár bevezetése részletesen bemutatja.
Az interlingvát a többi segédnyelvtől leginkább az a tény különbözteti meg, hogy a 20. századnak ez a latinja már most is használható: minden művelt ember megérti anélkül, hogy előzőleg tanulmányozta volna. Az interlingva számos művelője folytat szakmai levelezést olyan kollégáival, akiknek az anyanyelvük a forrásnyelvek valamelyike. Ezek az ő interligvául írott leveleiket minden nehézség nélkül megértik, majd anyanyelvükön válaszolnak, válaszaik viszont az interlingva művelői számára ugyancsak könnyen megérthetők.
Hogy az interlingva segítségével nagyon jól lehet társalogni olaszul, spanyolul vagy portugálul beszélő emberekkel, azt a gyakorlat sokszorosan bebizonyította.
Az interlingva mint nemzetközi segédnyelv a holnap világában
A gazdasági, a politikai vagy a kulturális fölény következtében a történelem során különböző nyelvek váltak "világnyelvvé": a görög, a latin (amely az imperium romanum bukása után, mindenek ellenére, egészen a középkor végéig, sőt azon túl is, a műveltek nyelve maradt, és még napjainkban is a Római Katolikus Egyház hivatalos nyelve), a francia (amely a 16.-17. századtól kezdve a 20. század elejéig a diplomácia kizárólagos nyelve volt), legújabban pedig az angol. Ezek közül a nyelvek közül egyik sem tudta volna különleges helyét megszerezni és megtartani, ha nem állt volna mögötte a fent említett gazdasági, politikai és kulturális fölény. Az a belső erő és dinamika, amely ma az interlingvát ugyanilyen különleges helyzet megszerzésére feljogosítja, nem kapcsolódik össze semmiféle imperialista törekvéssel, hanem annak a tudományos és technikai kultúrának minden kényszer nélkül létrejött egyetemességén alapul, amely kultúra az egész világon elterjedt, és amely kultúrának a mindenütt elfogadott terminológiája görög-latin eredetű.
Valaki esetleg megkérdezhetné: nem lenne-e az angol nyelv alkalmas arra, hogy betöltse az egyetemes segédnyelv szerepét, hogy a nemzetközi megértés eszközéül szolgáljon? Hiszen az angolt ma már a világ minden országában tanítják és tanulják! Ez igaz. De sehol sem tanítják annyira jól, hogy bárki megkockáztatná akár egy ötsoros angol nyelvű szöveg kinyomtattatását anélkül, hogy anyanyelvi lektorral ne nézetné át (aki - ebben biztosak lehetünk - feltétlenül talál benne, ha nem is nyelvtani hibát, de a nyelvszokással nem egyező, "nem angolos" fordulatot).
Az is nyilvánvaló, hogy a többi nagy nemzet - érdekei jogos védelmében - sohasem fogja megadni az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak azt a fantasztikus előnyt, hogy nemzetközi viszonylatokban az egyetlen elfogadott hivatalos és tárgyalási nyelv örök időkre éppen az angol legyen. A 2. világháború után a fejlődés egész más irányt vett. A Népszövetségnek még csak két hivatalos nyelve volt: a francia és az angol. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ma már hat hivatalos nyelve van: az angol, a francia, az orosz, a kínai, a spanyol és az arab; de újabb nyelvek is egyre határozottabban igénylik, hogy hivatalos nyelvvé nyilvánítsák őket. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a különböző egyéb nemzetközi szervezeteknek és konferenciáknak a nyelvi problémái elkeserítők. A különböző dokumentumoknak valamennyi hivatalos nyelvre való lefordítása számos jól képzett fordítót, rengeteg időt és pénzt igényel. A felszólalások szinkrontolmácsolása is sokba kerül, és minősége - még jó tolmácsok esetében is - általában rossz.
A problémák megoldásának egyetlen járható útja: egy mindenki által könnyen megtanulható nemzetközi nyelv.
Mivel erre a célra egyetlen természetes nyelv sem alkalmas, számtalan kísérlet történt egy mesterséges segédnyelv megalkotására. Ezek közül az első, amely említésre méltó elterjedtségre tett szert, a tökéletesen szabályos és első látásra mindenki számára tökéletesen érthetetlen volapük (1880) volt, Schleyer német katolikus pap műve: "Ab liedo atos no ebinom mögik sekö def mona! Ko glid flenöfik, olikan." De a volapüköt hamar kiszorította az eszperantó (1887), az akkor 27 éves lengyel szemorvos, Zamenhof alkotása. Az eszperantó elvileg latin szótövekre épül - noha ezeket olykor valamelyik újlatin nyelvben fellelhető változatukban vagy pedig eltorzítva veszi át -, közéjük azonban önkényesen angol, német, orosz, görög tövek (olykor ezek is torzítva), valamint mesterségesen szerkesztett szavak keverednek. A "nyelvtan" is "házi sütésű", számos olyan vonással, amely az európai nyelvek legtöbbjétől teljesen idegen, és amelyek közül némelyikkel az eszperantisták többsége sem boldogul. Az eszperantó kifejezőereje nagy, de a nyelv az eszperantisták beavatott körén kívül használhatatlan. A német és az orosz szavak száma túl kevés ahhoz, hogy a nyelvet a németek vagy az oroszok számára könnyebbé tegyék, de a kitalált-szerkesztett szavakkal együtt túl sok ahhoz, hogy azok, akiknek valamelyik újlatin nyelv az anyanyelvük, előzetes tanulás nélkül megértenék. Az ázsiaiak és az afrikaiak szemében pedig az eszperantó éppen olyan "nyugati", mint az interlingva (ahogyan az egész modern tudományos és technikai kultúra és a belőle szükségszerűen fakadó életforma is az), mégis azzal a különbséggel, hogy az interlingva értékes mellékterméket nyújt nekik: nevezetesen a nyugati nyelvek közös szókincsét, mégpedig torzítatlan formában. Ha erre is gondolunk, egyenesen megbocsáthatatlan egy afrikait a schola szó helyett a lernejo szóra megtanítani.
A frenetikus, a túlbuzgóságtól gyakran elvakult propaganda ellenére a szervezett eszperantisták száma nem éri el az ötvenezret.
Íme, egy eszperantó szövegpróba:
"Ĉiam kiam oni diskutas tiajn problemojn en la Unuiĝintaj Nacioj kaj en aliaj internaciaj organizaĵoj, preskaŭ ĉiuj ŝajnas nescii ke ekzistas aliaj eblaj solvoj, ne tiel neraciaj."
A fenti szöveg interlingva fordítása:
"Sempre quando on discute tal problemas in le Nationes Unite e in altere organisationes international, quasi omnes sembla ignorar que existe altere solutiones possibile, non si irrational."
A voltaképpeni probléma az, hogy nemzetközi segédnyelvként egy olyan nyelvet kell javasolnunk, amelynek bevezetéséhez megvannak a pszichológiai feltételek. Az interlingva ilyen nyelv, ebből a szempontból tehát reális tervezet, amelyet még azok is alkalmazhatónak és hasznosnak tartanak, akik egy nemzetközi segédnyelv bevezetését utópiának tekintik.